MAGYAR ÁLLAMI FÖLDTANI INTÉZET

Magyarország geológiai kutatását a 18. században kezdték meg hazai és külföldi szakemberek. Az Ausztriával 1867-ben megkötött kiegyezés hatására felmerült egy önálló magyar, a tudományos és gyakorlati célokat egyaránt szolgáló földtani kutatóintézet létesítésének az igénye. Ferenc József 1869. június 18-án jóváhagyta a Magyar Királyi Földtani Intézet megalapítását. Az Intézet Hantken Miksa igazgatásával az Arany János utcában kezdte meg működését 1869-ben. Böckh János igazgatása alatt, 1887-ben átköltöztették a Földmívelésügyi Minisztérium új épületébe, ahol gyűjteményeik anyagát ládákba csomagolva a pincében tartották. Böckh János 1891-ben a miniszterhez fordult, ecsetelte az intézet méltatlan helyzetét, s kérte, hogy az intézményt helyezzék el "céljának megfelelő, világos épületben, mely térben más tekintetek által nem gátolva, a növekedő szükséghez mérten időről időre akadálytalanul kibővítést is nyerhet". A székházépítés elhúzódó ügyének előrevitelére a tudománypártoló nagybirtokos, Semsey Andor 50 000 aranykoronát ajánlott fel. Darányi Ignác, az 1895-ben kinevezett földművelésügyi miniszter további hatalmas összeget szavaztatott meg az országgyűléssel megfelelő épület emelésére. A főváros egy kedvező fekvésű telek adományozásával járult hozzá az építkezéshez. A tervpályázat első díját és a megbízást Lechner Ödön nyerte el 1897. január 11-én. Az építkezést Hauszmann Sándor vezetésével 1898. február 9-én kezdték el, s alig több mint másfél év múlva már állt a magyaros-szecessziós épület, amelyben méltó körülmények között folytathatta munkáját az intézet. A második emeletet múzeumnak rendezték be, s az addig raktárban, pincében és kutatószobákban tartott anyag azonnal betöltötte a termek sokaságát. Az épületet 1900. május 7-én nyitotta meg Böckh János igazgató. A középrizalit fölött hatalmas ősmagyar figurák vállán nyugvó földgömb jelzi az épületben helyet kapott intézet feladatát. A homlokzatot kerámiából készült, részben népi, részben földtani motívumokat hordozó díszek gazdagítják. A magyar építészet nagy alakja, Lechner Ödön a XIX-XX. század fordulóján tűnt fel. Néhány éve készült el az Iparművészeti Múzeuma, s éppen 1900-ban követi a Postatakarékpénztár, majd néhány év múlva a pozsonyi úgynevezett kék templom (1907). Lechner Ödön magyar építészetet kíván, a magyarság ázsiai gyökereire hivatkozik, amikor keleti motívumokat is vegyít dekorjába. A historizmus szürkeségét homlokzaton, tetőn és belsőben egyaránt mutatkozó kolorit váltja fel. Épületei bármily merészek, mindig ízlésesek. Lechner Ödön sose vétett az anyag ellen, és díszítő ösztöne sose ragadta őt túlzásba. Szerette a színt, a színes kerámia alkalmazásának új ösvényt vágó mestere volt, de mindig módjával alkalmazta ezt az anyagot. Még ha egészen be is burkolta vele az épületet, akkor sem tette azt rikítóvá. Zsolnay csempeburkolatokkal élénk színeket és tanulságos motívumokat jelenít meg. Az Országos Földtani Múzeum kiállításai nem egy esetben egyedülálló ásvány-, kőzet-, ősmaradvány- és ásványi nyersanyag-minta, földtani térképek, szelvények segítségével mutatják be Magyarország földtörténeti múltját, ásványi nyersanyagait, a földtani kutatások fejlődését. Láthatók továbbá a világhírű ipolytarnóci ősállatlábnyomokat őrző homokkődarabok is.