OPERAHÁZ

Az Operaház a Nemzeti Múzeum és a Vigadó mellett Budapest legjelentősebb XIX. századi műemléke. A barokk elemekkel fűszerezett neoreneszánsz palotája Ybl Miklós tervei alapján 1875-1884 között született meg. Az egyszerű, világos tagolású épület négy, egymástól élesen elkülöníthető részre osztható: a fogadótérre, nézőtérre, színpadtérre és üzemi részre. Az utóbbiaknál a praktikum, az előbbieknél a kényelem és az esztétika volt a fő célja a tervezőnek. Az épület gazdag díszítése hangsúlyozza reprezentatív funkcióját: márványból készült az előcsarnok és a lépcsőház, márványlapokkal burkoltak a falak, a szalonok padlója intarziás, a falakon selyemtapéták, a nézőtér aranyvörösben ragyog, a mennyezeteket és oldalfalakat művészi falfestések és freskók díszítik. Az Operaház falfestményeinek zömét a magyar historizmus három nagy mestere, Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór készítette, párizsi és bécsi mintára, egy egységes vezérgondolatra - a Zene hatalmának egyetemessége, a Zene apoteózisa - fűzve fel a freskóciklus képeit. Ybl a dekoráció tervezésében is tevékenyen részt vett - Schickedanz Albert, a későbbi nagynevű építész segítségével. A mészkőből faragott főhomlokzatnál a sarkokat Stróbl Alajos két hatalmas márványszfinxe díszíti, és szintén az ő munkája a bejárat melletti fülkékben látható két portrészobor: Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. A büfé ablakai előtti fülkékben a négy múzsa, a felső teraszon tizenhat zeneszerző szobra áll. A patkó alakú, háromemeletes nézőtér tere is lélegzetelállító, a részletek feltérképezése pedig időigényes feladat. Lotz Károly monumentális mennyezetfreskója (a nézőtér festészeti munkáit szinte teljes egészében Lotz Károly készítette) és a bronzcsillár alatt minden emeletsor más-más kiképzésű - a látvány mégis egységes. A földszinti páholyokat ión, az I. emeletieket korinthoszi, a II. emeletieket kariatidákkal díszített oszlopok határolják. A színpaddal szemben található a két emeletet átfogó királyi díszpáholy.