Dél-Dunántúll | Közép- Dunántúl | Nyugat-Dunántúl | Észak-Alföld | Dél-Alföld | Közép Magyarország | Észak Magyarország | Budapest | Balaton

 

TERROR HÁZA MÚZEUM

Andrássy út 60. A háromemeletes, neoreneszánsz épület 1880-ban Feszty Adolf tervei alapján polgári lakóháznak épült. 1937-ben új lakók béreltek helyiségeket a házban, a magyar nemzetiszocialista mozgalom Szálasi-féle szárnya, és ez az esemény előrevetítette az elkövetkező két évtized kegyetlenségeit, amelyeknek az épület szemtanújává vált. Bár a Horthy-rendszer bebörtönözte Szálasit, hívei 1940-ben történt szabadulásáig is zavartalanul tartották gyűléseiket az Andrássy úti villában, amely 1940 után lett a főhadiszállásuk, és Szálasitól a Hűség Háza nevet kapta. 1944 őszén a sikertelen kiugrási kísérlet után a nyilasok vették át az uralmat Magyarországon. A Hűség Háza ekkor már begyűjtőhely és börtön is lett, itt tartották fogva és kínozták a fasiszta rendszer ellenségeit. 1945 tavaszán, a szovjet csapatok bevonulásával véget ért a II. világháború és a nyilaskeresztes párt uralma is. Az Andrássy úti ház új gazdát kapott. A kommunisták hatalmát biztosítani hivatott politikai rendőrség vezetője, Péter Gábor kifejezetten ezt a villát kérte főhadiszállásnak a szervezet számára. A későbbi ÁVO és ÁVH emberei átalakítási munkálatokba kezdtek. Ennek oka az volt, hogy az egyre növekvő számú fogvatartottat nem tudták a cellákban elhelyezni. A környező épületek alatti pincéket is birtokba véve, pincebörtön labirintust alakítottak ki az Andrássy út 60. szám alatt. A kommunista rendszer ellenségeinek kikiáltott embereket itt kínozták, ölték meg és csikartak ki belőlük vallomásokat. Az egykor Hűség Háza, majd ÁVH székház 1956-ig szolgált az állami terror központjaként. Ezt követően az épületet átalakították, majd különböző cégek székházaként, illetve irodaházként működött. A pincében minden nyomot eltüntettek és KISZ klubot rendeztek be. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2000 decemberében vásárolta meg az épületet, azzal a céllal, hogy a magyar történelem e két véres korszakának bemutatására múzeumot hozzon létre. A maga nemében egyedülálló Terror Háza múzeum az épületben fogva tartottaknak, megkínzottaknak és meggyilkoltaknak kíván emléket állítani. A kiállítás az épület három szintjét, a hírhedett pincéket és a lépcsőházat, valamint a belső udvart is elfoglalja.  Az épület fekete díszpárkánya, a pengefalak és gránitjárda kiemeli a múzeumot az Andrássy úti épületek közül, és a benne látható kiállítás tartalmára utalva hívja fel a figyelmet az épületre.

 

 

 

 



Kattints a kiválasztott képre a panoráma megtekintéséhez

segítség | adatvédelem | észrevételek | kapcsolat | információ | linkek | 360fok.hu

Bezár