HOLLÓKÕ

A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, mivel a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen a vár. A korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a XIV. század elsõ felében egyházas hely volt. A török hódoltság idején sok más településhez hasonlóan Hollókõ is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. A településen többször pusztított tûzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetõvel fedték, a szabad tûzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellõztettek. Az 1909-es nagy tûzvész jelentette a fordulópontot: az immár vályogfalú házakat kõ alapra emelték, és szarufás tetõszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megõrizve eredeti formájukat. A mind a századelõ hangulatát, mind az õsi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselõ Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát. Hollókõ a régiót jellemzõ, egyutcás falutípust képvisel, melynek alapstruktúráját a központi útra merõlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedõ házak kettõs vonala jelenti. A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család létszámának növekedésével az utcára nézõ elsõ ház mögött egyszerûen egy újat emeltek. A falu központjában, a domb tetején kialakított "szigeten" áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Az épület kivételesen jó állapota és egyszerûségébol fakadó szépsége miatt valóságos kis ékkõ.A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsõként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókõt vette fel a Világörökségi listára.